200 milliós hiba
 | biztos mindenki hallott róla. 200 millióba került. ha belegondolok, a büdös életben nem keresek ennyit, de tizedennyiért sem lenne pofám ilyen hibát bennehagyni egy ilyen drága rendszerben. ja, és csak a harmadik kattintás volt. most nem is érek rá, de a várnyomásom sem akarom növelni ezzel. egyszerűen bekaphatják. ti hogy érzitek? ennyi pénzért megengedhető egyáltalán bármennyi hiba is? ja, és benne van ám az üzemeltetési költség is, tehát vonjuk le azt a (extrém esetben) pár tizezret, amit m.. |

lenyeltük, de annyi eredménye volt, hogy alakult egy ilyen blog, csapat:
http://kormanybeszerzo.hu/partnerek/
|
Majd ha nem fizetjük a hitelt viheti az IMF 200 misiért! |
ahogyan a vizitdíjat is, ezt is lenyeltük. Mert az is van hiába szavaztuk (szavaztátok) meg hogy ne legyen. Csak megint az fizeti, aki dolgozik; és átnevezték,úgy hívják, hogy üzemorvosi díj.
 |
Lenyeltük  |
Csak úgy kíváncsiságból: azóta történt valami? Vagy ezt is lenyeltük?  |
Csak úgy kíváncsiságból: az elmúlt hónapokban történt valami? Vagy ezt is lenyeltük?  |
No, és akkor most lehet nekikezdeni anyázni.
Eddig ugye elég sokan védték a mundér becsületét azzal, hogy nem ismerünk pontos részleteket.
Most már igen.
http://kormanybeszerzo.hu/2008/07/16/rendszerkoltsegek-es-eszkozok-listaja/
szerk: rosszul linkeltem |
Hali!
Sikerült! Röpke két hét alatt érvényesítették a regisztrációmat a sajto.kormanyszovivo.hu oldalon. Megy minden, mint a karikacsapás (csak, mintha néhány homokszem lenne a gépezetben - de annyi baj legyen, majd alakul ez is)! Ugyan belekerült néhány e-mailbe és telefonálásba, de megvan. Hozzáteszem, akikkel beszéltem a MeH-nál, a Kormányszóvivői Irodánál, akikkel e-maileztem (és válaszoltak rá), mind-mind kedvesek, megértőek, segítőkészek voltak, csak valahol mindig elakadt a dolog.
Az "ügy" kronológiája:
2008.07.03 - Regisztráció a sajto.kormanyszovivo.hu oldalon.
A folyamat elvileg úgy zajlik, hogy a megadott e-mailre küldenek egy aktivációs levelet, amiben a linkre kattintva aktiválhatom a regisztrációt. Ekkor még nem él a regisztráció, mert "rövid időn belül" ellenőrzik, hogy a megadott adatok helyesek-e.
2008.07.04 - E-mail a kormányszóvivő portálnak
Mivel nem érkezett meg az aktivációs levél, érdeklődtem, hogy mi lehet a probléma. Szinte azonnal érkezett is válasz: valószínűleg az e-mail-szolgáltatóval van a gond (vipmal-lel regisztráltam), már máskor is volt rá panasz. Nosza rajta, regisztráció megismétlése másik e-mail-címmel. Igen, meg is érkezett az aktivációs e-mail, rendben aktiváltam is a regisztrációmat. Hátradőltem, hogy minden rendben, majd néhány napon belül érvényesítik a hozzáférésemet.
2008.07.09 - E-mail újra a kormányszóvivő portálnak
Mivel 5 nap alatt még nem jött semmi (igaz, volt közben egy hétvége), gondoltam megérdeklődöm, hogy hol tart a folyamat.
2008.07.14 - Indul a telefon-áradat
A 9-én küldött e-mailemre nem érkezett válasz, meg mivel már 10 napja "áll" a hozzáférésem érvényesítése, úgy döntöttem, mostantól "szóban" próbálok utánajárni a dolognak. MeH-t felhívtam (mivel, elvileg hozzájuk tartozik, meg más telefonszámot nem találtam), problémám elmondtam, adtak 3 telefonszámot a Kormányszóvivői Irodához. Első telefonszámot felhívtam, problémám elmondtam, adtak egy újabb telefonszámot (és nevet), a munkatársét, aki ezzel foglalkozik. Telefonszám felhív, sok kicsörgés megvár, nem veszi fel senki. A Kormányszóvivői Irodát újra hívtam, elmondtam, hogy a munkatárs nem veszi fel: ok, kapcsolnak egy másik munkatársat. Neki is elmondtam a problémámat, elkérte az adataimat (név, média, telefon), azt ígérte, nyomban utánanéz és visszahív.
2008.07.15 - Újabb telefonok
Mivel nem hívtak vissza, gondoltam, megpróbálkozom újra a megadott munkatárssal. Felhívtam, sok kicsörgés, nem veszi fel senki. De néhány óra múlva visszahívott, hogy ezen a számon kerestem. Elmondtam neki (ki tudja már hányadszor) a problémámat. Elkérte az adataimat (név, média, telefon), azt ígérte, nyomban utánanéz és visszahív.
2008.07.16 - Nem történik semmi
Természetesen, nem hívtak vissza, e-mailt sem küldtek. De ezen a napon én sem próbálkoztam, gondoltam, hátha már beindult a gépezet, csak még kell egy kis idő nekik.
2008.07.17 - Megtörténik a "csoda"
Mivel előző nap nem történt semmi, nem is kerestek, elhatároztam, hogy még egyszer megpróbálok lendíteni egyet az érvényesítés érdekében. A megadott munkatársat felhívtam, sok kicsörgés, nem veszi fel senki. Rendben, irány a Kormányszóvivői Iroda. Felhívtam őket, újra elmondtam a problémát és azt, hogy a "kolléga" nem veszi fel a telefont. Kapcsoltak szintén egy másik munkatárshoz, problémát elmondtam, adataimat elkérte (név, média, telefon - de most már arra is kíváncsi volt, hogy ez a média milyen média), ígéret utánanézésre és visszahívásra. Ugyan, eddig nem hívott vissza, viszont megkaptam az e-mailt a regisztráció elfogadásáról. Néhány perc híján 13 nap alatt elintézve az "ügy". 
Egyelőre, még csak nagyon kezdeti képet tudtam alkotni a sajto.kormanyszovivo.hu oldalról. Néhány funkciótól eltekintve (kérdések-válaszok, akkreditáció - még nem tudom, jelen esetben mit jelent -, online fogadóórák), nem értem, hogy az ott megtalálható tartalom miért regisztráció-köteles, de majd megpróbálom kideríteni.
Amit egyből kipróbáltam, az a keresés. Viszonylag jól működik, tényleg felajánlja a videókat is, de nem hiszem, hogy ezt valamilyen "szövegértő automatizmus" végezné: nem minden szóra "működik" (lehet, hogy súlyoznak), a videót az elejétől mutatja, nem a keresett kifejezés előfordulási helyétől (persze, lehet, hogy ez a featúra nem is volt a tervben, vagy csak FF3 alatt nem megy - még csak azzal néztem). Még annyi, hogy JS-tiltás mellett sok funkció nem működik (többek között a videó-lejátszás sem, pedig a lejátszót megjeleníti, csak kapcsolódni nem tud a "videóhoz"). Elvileg van online sajtótájékoztató is, de azt még nem tudtam kipróbálni, mert jelenleg nincs egy tájékoztató sem.
Ugyan nem olyan hosszú idő ez a közel két hét, de azért érdekelne:
1. Állami szerv mindent tud rólam, miért tart ennyi ideig csekkolni a személyes adataimat (mondjuk a BM-nyilvántartásból, vagy akárhonnan)?
2. Állami szerv mindent tud a bejegyzett médiákról, miért tart ennyi ideig csekkolni az adatokat (mondjuk a Lapnyilvántartástól)?

Persze, előfordulhat, hogy csak az én esetem a kivétel. Sőt, az is, hogy regisztrációs-dömping van most, és emiatt tart tovább a feldolgozás. |
ezt már észrevettétek?
<script language='javascript' src='http://127.0.0.1:1131/js.cgi?ca&r=19169'></script>
közvetlenül a:
<title>Kormányszóvivő.hu</title> <meta http-equiv="Content-Type" content="text/html;charset=utf-8" />
után...
nohát nohát... ez elég érdekes... (legalábbis nem ismertem eddig ezt a lehetőséget) a referer itt mit ad vissza az objektumban?
[szerk:]
ehhh
Hosszas nyomozás után megvan a válasz. Ha valakit érdekel: a ZoneAlarm teszi be az oldal kódjába ezeket a scripteket:
Az elejére:
<script language='javascript' src='http://127.0.0.1:4146/js.cgi?pa&r=:1131'></script>
A végére:
<script language='javascript'>postamble();</script>
Ezeket pop-up és cookie gyilkolás céljából használja a ZA |
Egészen más a helyzet annál, aki "ilyen hiroldal szerű weboldalakra és ami mögötte van" feladatra specializálta magát. Neki már van egy kiforott rendszere-módszere, amit itt ott megváltoztat és máris kész az új weboldal. Vele szemben főleg időben, de árban sem igazán tudnék labdába rugni.
Ez nem feltétlen biztos.
Nekem van egy ilyenem, több helyen használják. Leginkább egy gerinc, hogy az azonos típusú feladatokat ne kelljen minden egyes alkalommal megcsinálni. Pl: xml fájlban benne van a táblaleírás, ezek alapján automatikusan létrehozza a táblákat, és hogy milyen action -öket lehet vele csinálni, új, módosítás, törlés, sorrendezhetőség. Emellett van még egy több szintes menürendszer kezelő. A többi egyedi kérést pedig minden egyes alkalommal le kell programozni.
A front-end az mindig egyedi, tehát arra nem írtam semmit, azt mindig megcsinálom. (ok, a hírek és menürendszer megjelenítése, regisztráció beléptetésből már itt is van alap, ezeket általában csak az adott oldalra kell szabni).
Nekem ez bevált és lerövidíti a munkámat. Ennek ellenére azért nem adom olcsón, csak azért mert megkönnyítettem a saját munkám, egyszer ezt is meg kellett írni, de hát ésszel él az ember.
Aztán ne felejtsük el azt sem, hogy egy adott projekt nem csak a kódolásból áll. Ott a specifikáció, kapcsolattartás, telefonszámlák, egyéb költségek (pl. a számítógépem is fejleszteni akarom), személyes megjelenés esetén utazási költség (főleg ha vidéki a megrendelő és ragaszkodik a személyes találkozókhoz), szerződések megírása, oktatás stb...
És igen, nem mindegy kinek adom el.
 |
Kész tartalomkezelő rendszerekben nem hiszek. Őszintén? Azt tapasztaltam eddig, hogy bármi egyedi dolgot kellett készíteni mindig lekerült a listáról. Meg lehet nézni a hunrun.com-ot a "kitalálója" Krisztián megkérdezett, hogy mennyiért vállalom el. Sokallta és inkább megcsináltatta kompromisszumokkal drupalban. Szerintem nagyon jó lett. Nehogy félreérthető legyen nem én csináltam. Én is próbálkoztam saját cms rendszerrel a sok majdnem azonos kisebb oldal miatt. Miután párat eladtam rájöttem, hogy másban sokkal nagyobb pénz és kevesebb körítés van. Szerinted jobbat írnék három hét alatt, mint pl. joomla amit több éve jónéhány ember fejleszt? De egy kormanyszovivo.hu-t nehogymá ilyenekben kelljen összerakni.
Vannak cégek akik rátukmálják a saját rendszerüket a megrendelőre, mert az már készen van és így kereshetnek a legtöbbet a legkevesebb munkával. Nem szép dolog.
 |
De mi lenne benne pontosan? Egy kész tartalomkezelő rendszer?
Akkor szerintem nem vagy drága. Csak itt a kérdés, hogy jobbat írsz-e a meglévőknél? Valaki írta a joomlát, valaki más lehúzta, hogy nehogy má. Én nem ismerem a joomlát, még nem is láttam. Sőt egyetlen tartalomkezelő rendszert sem. De nem hiszem, hogy annyira gagyi lenne a joomla, hogy 3 hét alatt jobbat írnék. Egészen más a helyzet annál, aki "ilyen hiroldal szerű weboldalakra és ami mögötte van" feladatra specializálta magát. Neki már van egy kiforott rendszere-módszere, amit itt ott megváltoztat és máris kész az új weboldal. Vele szemben főleg időben, de árban sem igazán tudnék labdába rugni.
Ha valaki ezekkel tisztában van és mégis minden áron velem szeretné megcsináltatni... Szóval csakis nova jöhetne szóba, a többi vállakozó már eleve nem is pályázhatna és mindenáron szükség lenne erre az oldalra, a pénz se számít... Nos, akkor nehogy már ne nyögjek be neki egy 200 milliót.  |
Nem tudom te hogy vagy vele de én megélek abból amit csinálok. Azt megnézem aki ezt egy éjszaka alatt szépen megoldja.
Akinek nem tetszik az ár az nem dolgoztat velem és kész. Majd megcsinálja neki valaki más máshogyan. Volt már ilyen.
Nekem az a bonyolult a sajto részben, hogy nem tudom ott miről van szó. Ha az amit mondasz akkor egy sima authentikációval és kereséssel bővül a dolog. Ok. Kényelmes dolog a beszédfelismerő szoftver. De hidd el egy ereg_replace bent lesz közben. Mutyi, csalás, elk@rt@k és különböző mágikus szavakat alapból helyettesíti.
Szóval én nem azt mondom, hogy ezt ennyiért kell megcsinálni hanem azt, hogy én ezt ennyiért tenném!
 |
te a konkrét oldalt, azt amit lehet látni, meg amit sejteni, azt mennyiért csinálnád meg? nem, nincs online beszédfelismerő. tehát anélkül. ha megkérdeznének, mennyi időt és mennyi árat mondanál? nettó
:paw:  |
Nem ezt hozta itt valaki össze 1 éjszaka alatt?
Ha igen, akkor milyen 2 millió, meg 6-700e? Nem sok az egy kicsit egy egyéjszakás melóért? Tessék lejjebb menni. 
Egyébként végiggondolva mi a bonyolult ebben a sajtó részben?
Van egy szoftver. Került amibe került. Pontosan 9 millióba . Tehát nem kell megírni. Ez, szépen, egy text fájlba, vagy akármibe beleteszi a szöveget, ami a videon elhangzik, nem? Ez a minimum amit elvárok egy beszédfelismerő szoftvertől. Az kevés, ha megismétli a szavakat és nekem kell legépelnem Na most ki az aki programozónak tartja magát és ezzel a szöveggel, illetve a szöveg megjelenésének időpontjával nem tud mit kezdeni?
Mindegyikötök látot már DivX-es filmet feliratosan. Mi bonyolult van azon, hogy mondjuk a csillagkapú sorozat szövegeit (feliratait) bemásoljuk egy MySQL táblába időpont és episod szerint csoportosítva? Majd egy elhangzott szóra rákeressünk. És az eredményt megjelenítsük akár egy embed elem segítségével. Akár a guglin is lehetnek a kisfilmek. Na ,erre mondom, hogy utólag összevágni, befüzni egy táblába a szövegeket, nem nagy kunszt.
Egészen más a helyzet, ha ezt on-line teszik. Valahol kamerával veszik a történetet, ami az interneten átmegy a kormanyszovivo szerverére, ami amellett, hogy menti a videot, már dolgozza fel a szöveget és menet közben már valaki esetleg nézi is és a linkek is müködnek. Ahogy valaki a felvételen (még készítés közben) kimondja hogy "mutyi", vagy "tender" máris megjelenik alul egy link a video alatt, ha ezek a szavak valamelyik másik videoban fellelhetők. Miközben még a videonak nincs is még vége. Ejha, ehhez már tudás kell. Vagy egy program, ami megcsinálja helyettem. A kilenc milliós vajon tudja ezt? Az oldal szerintem még nem...  |
Jó lehet nem emészt fel három egész hetet, mert nem tudom pontosan milyen a backend de szerintem azt el kell felejteni, hogy ötvenezer oszt megcsinálom. Gondolni kell arra is, hogy egy jó munka és elégedett ügyfél hozza magával a többit. Úgy adod át a kódokat, hogy nyugodtan alszol. Nem fognak minden másnap felhívni, hogy most ez miért nem jó, miért nem működik. Esetleg a későbbi fejlesztés is a te kezedbe kerül, ha meg nem akkor az utánad jövő tudjon már dolgozni a kódjaidból és ne mondja azt: "mi ez az ocsmányság, ezt nem lehet így tovább csinálni, újra kell írni az egészet az elejétől".
 |
dizájnnal irtam. és nem csak ezen lennék, ismerem magam, úgysem menne hogy csak egy dologra figyeljek. tesztekkel meg minden vacakkal. az összeg amit irtam nettó. ennek adóvonzatát nem tudom, de ha valóban 50% többet számolunk. és csak sejtjük mik az elvárások, igy ez előzetes hozzávetőleges ár részemről.
na de akkor nálad nettó 600 csak a programlogika. oké, ilyesmire voltam kiváncsi
:paw:  |
Ha ismernénk a pontos követelményeket akkor át lehetne gondolni, hogy mire van vagy lesz szükség. Ez alapján már lehet írni egy előzetes tervet. Mit kell csinálni és képességfüggően az mennyi időbe telik. Én úgy szoktam dolgozni (nagyjából ez így megy), hogy kapok egy feladatot amit próbálok minél pontosabban megfogalmaztatni. Elolvasom, átgondolom. Abból írok egy olyan doksit ami megy a megrendelőnek, ez érthető formában tartalmazza a megvalósítandó feladat leírását egy árat és egy elkészülési határidőt. Ha ezt a megrendelő elfogadja akkor kezdődhet a fejlesztés. Szerződésekbe most ne menjünk bele.
Számoljunk. Adsz róla számlát, tehát jól gondold meg mennyit kérsz. Mivel fele marad meg ha tisztességesen befizetsz mindent amit kell, ezért joggal sírsz. Miért, mert ugye nem használod ki a kiskapukat, a könyvelőd lebetegedett, nincs patkány képviselő rokonod sem akinek az offshore cége tisztára mosná a pénzed stb.
Háromnegyed év lenne a munka (nem tudjuk mennyi lenne, mert nem ismerjük a valódi követelményeket csak sejtjük), ezért oszd el az általad számolt kilenc hónapot a két millával. Kicsit több, mint kétszázezer. Számold ki mennyi marad ebből ha adsz számlát? Megérné ez akkor ha csak ezzel foglalkozol? NEM!
Szerintem erre nem kell kilenc hónap. Legalábbis ahogy ez a projekt kinéz.
A sajto.kormanyszovivo.hu-t még nem láttam.
Tegyük fel, hogy csak a kormanyszovivo.hu-t kéne megcsinálni. Én ideírom a saját ajánlatomat és kíváncsi vagyok én is ki mennyit ír és miért. A design-t készen kapnám.
Gyorsan átfutottam az oldalt és úgy gondolom nekem kb. három hétre lenne szükségem teszteléssel. Hatszáz + áfáért vállalnám.  |
ezt eddig is vágta mindenki. a kérdés az volt hogy korrekt ár lenne-e egy főre, annyi időre, azért a weblapért, azzal a kitétellel amit irtam. ki az aki ennyiért elvállalná és meg is tudná csinálni, és ki az aki be sem kapcsolná a gépét ennyiért, illetve ki az aki lényegesen aláigérne ennek az összegnek. azt hiszem ez egy konkrét összeg, a weblap meg nagyjából ismert.
:paw:  |
Nagyobb futballisták fociznak azokon a tájakon. Nem tudásra értem elsősorban. Az sem biztos, hogy a szigorúan vett programozói bér meghaladta a két milliót.  |
hardverben nem vagyok képben, úgyhogy arra nem mondok árat. ezt a beszédfelismerős bigyót sem vállalnám be. viszont a többit igen. sőt, még külföldről is elérhető lenne ám. és mindezt nem egymás alá igérve, hanem pént a magasfokú biztonság miatt, egymagam mondjuk 3/4 év alatt kettő azaz 2 millió forintért összeraknám.
szerintem kb ez lenne a korrekt ár.
szerintetek?
:paw:  |
Nem bizony. Egy év benne van az árban. Még Gizike éves fizuja is többe kerül.
 |
Különböző fórumokon mindenki vagány összegekről vagdalkozik, röpködnek az összegek, hogy ennyi, megy annyi, de ezek csak nagyképű lózungok.
Az igazság - és a tapasztalatom - az, hogy amikor arra kerül a sor, a vállalkozók 98 %-a gyáva nyuszi módjára ígér egymás alá, végül a megrendelő sem jár jól, mert padló áron minőséget nem lehet csinálni.
Ez többnyire azért van így, mert a menedzserek többségének fogalma sincs azokról a kommunikációs technikákról, ártaktikákról, marketing trükkökről, amikkel maximálisan lehetne érvényesíteni az érdeket a piacon, vagy tárgyalások, ajánlattételek során.
Te vajon mi alapján szabod az áraidat? Tudatosan tornázod felfelé, vagy csak ráfogod, hogy "piaci ár" és kész?
Tehát az egyik véglet a "nyuszi lapít a fűben, és padlóra viszi árait és közben fiktív összegekkel dobálózik a fórumokon", a másik véglet pedig a lenyúlósdi, az, amikor 200 milláért csináltat a stréber holdudvarral húszezres munkákat az illegitim hatalom.
A két véglet között húzódik az a ma még viszonylag szűk, de egyre szélesedő vállalkozói réteg, ami, vagy aki nem kér a politikai pártok, ideológiák és vezéreik "támogatásaiból", de bátran vallja és vállalja üzleti elveit, mely szerint két dolog hozza a profitot: az innováció és a marketing. A többi csak viszi. Mint ez a szócséplés is. Úgyhogy én kiszálltam.
További jó vitát kedves mindenkinek!
Üdv
Tamás  |
de azért 20e-ből nem jön ki ugye?  |
nem nem. Nem nyűgöz le a titkárnő a gépírási tudásával.
Majd egy tényleg élesben, realtime, adott hírt mikor fogunk látni? Úgy, hogy én leállíthatom, az adott szóra kattintva megnézhetem, hogy miről is van szó. Majd miután képbe kerültem, folytatom onnan, ahol abahagytam. stb.
Az nem nagy kunszt, hogy valakik felraknak egy videot, amit elötte akármilyen beszédfelismerő szoftverrel, vagy akár az emberi robot (alias Gizike, a titkárnő) segítségével begépelik a szöveget (pontosabban egy részét). És arra kattintva esetleg még egy link is található. cacaca. Nem, nem és nem. Online, menet közben. Az kell nekem, a 200 millióba belefér.
 |
kicsit bugosan működik:
A honlap a kisebb (korábban már alaposan kivesézett [7]) hibáktól eltekintve gyakorlatilag teljes funkcionalitásában működik, pár dologgal bővül csak a következő napokban, hetekben. Alapos végigkattintgatás után bátran kijelenthetjük, hogy a legnagyobb dobás a regisztrációhoz kötött részen található: a keresővel a feltöltött kormányszóvivői sajtótájékoztatók videóiban lehet keresni az elhangzott szavakra, a találatokra klikkelve a videófelvétel lejátszása attól a pillanattól kezdődik, ahol elhangzik a keresett szó. (A "mutyi" és "lopás" szavak sikertelensége után, a közkeletűbb "tender" szóval próbálkoztunk, és az eredmény láttán egy halk "ejha" hagyta el szánkat, mert erre a szóra igazán sok találat érkezett.) A kapott tájékoztatás szerint tehát ezt a figyelemreméltó szolgáltatást (azaz a közvetítő-, archiváló- és beszédfelismerő szoftvert) a Digital Natives biztosította 9,6 millió forint értékben.
Forrás: http://index.hu/politika/belfold/szovhu0626/!1  |
figyelmedbe ajánlanám az alábbiakat, csak hogy képben legyél a liszenszekkel és árakkal, amiket említesz a sajto.kokányxszarvivő.hu (szándékosan nem írom le rendesen, nem növeljük itt a hivatkozást az oldalra ) háttértámogatottságáról.
1. Adobe Flash Média Szerver bérlés (ha bérelni akarják)
Flash Media Server 3 Interactive Edition Teljes licenc: 1.555.512 Ft
Amit magyaráznak, valószínüleg ez lenne az a szoftver... ennek a rendszerkövetelménye ez lenne:
Rendszer: Windows 2000 Server, Windows 2003 Server Standard
Rendszer: Linux Red Hat Enterprise Version 3.0, Linux Red Hat Enterprise Version 4.0
Processzor: Pentium 4, 3.2GHz (Dual Xeon vagy erősebb javasolt)
Memória: 1GB
1 Gigabites hálókártya
Vedd a fárdságot és a csomagokat is nézd (nem csak a böngésző ablakot)
Hol látsz Red Hat-ot? esetleg win? (ha a streaming-et is figyeled, akkor fog leesni az állad... de nem lövöm le a poént )
Biztosági szempontok:
Kopint-Datorg dedikált cég, akik eleve a kormányzatnak (olvasd el a honlapjukon, ott van leírva)dolgoznak, így a saját szerverparkjuk védelmét is erre hegyezték ki. (költségük ergo ezzel már nulla, bérleti, üzemeltetési költséget tudnak max felszámolni)
Ebbe a szerverparkba kell befűzniük a megvett vasakat (ami szvsz baaromira felül lett biztosítva)
Az emberek többségének a legelemibb fogalma sincsen az informatikáról. Jön a Cs-P A, meg a többi nagyon értelmes fazon, mond róla valami meredeket, és nemhogy az emberek, de a fél szakma is beveszi.
félig meddig egyet is érthetnék veled, de itt a többség éppen nem ebből a körből szólt hozzá.
szomorú, hogy nem látod át, pedig éppen neked kéne a legjobban kétkedned, mivel a szakmai múltad erre enged következtetni.
mély tisztelettel,
Wiz
 |
meg elvileg adobe...
Hol?
Azért mert van rajta egy flash, attól még nem kell megvenned az adobét. Ha delphiben írok egy programot, ott sem vetetem meg a delphit az ügyféllel.
Egyébként is inkább az egy "valamilyenvideo to swf" konverter lehet amivel készült. Csak most tanulják. És hirtelen azt hitték, hogy jó, mert a program kiírta, hogy "sfw file created successfully". Az, hogy talán bele is nézhetnének, eszükbe sem jutott. Amatör banda.
tehát megy a videó, egy szoftver automatikusan felismeri a benne elhangzott szövegeket, gyűjti őket, adatbázisba rendezi, és ha rákeresel egy adott szóra, kidobja találatként azokat a videókat, ahol a keresett szó van. majd ha ráklikkelsz egy találatra, onnan indítja a videót, ahol a keresett kifejezés volt.
Majd hiszem, ha látom. Ha ez egy kicsit bugosan működne, már akkor sem szólt volna senki. De egy sima swf fájlt nem tudtak készíteni... Egyébként van már valahol ilyesmi a világon? Vagy mi leszünk az elsők?  |
Meg kell védenem vaso123-at.
Úgy látom te is és ő is más - más kategóriájú oldalakon dolgoztok. Nem lehet mindenki univerzális, hogy mindenhez értsen. Van olyan, hogy megrendelnek egy oldalt és akörül jól felépített marketing van, sőt a megrendelők direkt azért vesznek fel embereket, hogy az oldalt velük karbantartassa, üzemeltesse. A marketing már az oldal megjelenése előtt elkezdődik. Megjelenés után reklámozás stb. De ez nem a mi dolgunk. Az nem vaso123 vagy az én hibám, hogy nem volt vagy lesz jó a marketing és esetleg nem hoz pénzt az oldal, nekünk az a dolgunk, hogy jók legyenek a kódok, a megbeszéltek szerint működjön az oldal, mert mi csak programozunk. És igaza van, hogy ennyiért be sem kapcsolja a gépet. Nekem is van családom és ha ennyi pénzért kéne dolgozzak akkor inkább elmegyek kapálni vagy olvasok tovább. Kérdezd meg a feleségemet, hogy ő mit szólna ha 20.000 Ft-okért dolgoznék!
Nem akartam senkit sem megbántani ez csak az én véleményem.
De ez a topik nem erről szól. Ez a topik a pofátlanul lenyúlt pénzekről és védőangyalukról Ond mesterről szól.  |
1. nem vagyok a barátod.
2. voltam már szarban. fogtam magam, és 12 órán keresztül építettem magszárítókat és silókat egy egész nyáron át. tudod én nem ijedek meg a munkától.
3. milyen bevétellel lehet elégedett egy ügyfél, akinek húsz pénzért valaki összedob egy joomlás oldalt?  |
|